Fel kell kössük a gatyát Magyarországon, ha Kína Európai bástyája akarunk lenni, vagy ha az önvezető autókkal kapcsolatos területen akarunk a húsosfazék közelébe kerülni.

Nem annyira közismert otthon, hogy a Volvo autógyár teljes mértékben kínai tulajdonban van, most már jó pár éve. A személyautógyártól külön létezik a teherautókat gyártó Volvo részvénytársaság, melynek részvényeivel szabadon lehet a tőzsdén kereskedni. Na, ebbe a cégbe lett a héten a legnagyobb tulajdonos most az a kínai cég, amelyik a személyautógyárat birtokolja. Megy is most a matek a svédeknél, hogy akkor ez most jó, avagy sem.

A mai göteborgi újságban azt fejtegetik, hogy a teherautó és a személyautó gyártás valamikor a 1920-as években vált külön „szakmává”, és egészen mostanáig külön utat járt be. Ami újra egy irányba tereli őket, az az önvezető technológia megjelenése. Úgy néz most ki, hogy egy ilyen szoftver jó mind a kettőnek, úgyhogy a fejlesztések mindkét iparágnak szólnak, érdemes koncentrálni a tudást és az erőforrást.

Ezért a kínaiak megegyeztek a svéd kormánnyal, hogy 2020-ra felhúznak egy 3500 főt foglalkoztató innovációs központot Göteborgban, ahol az önvezető technológiával  fognak foglalkozni. A svédek azonnal mellé tettek jó pár tízmilliárd forintnyi koronát (szintén 2020-ig befektetendő), amelynek célja az ezzel kapcsolatos K+F tevékenységek támogatása. Na, ezt lesz nehéz űberelni.

Korábban volt róla szó, hogy mit eszik egy költöztető, ha dolgozik. (Itt megtalálható.) Most pedig jöjjön néhány kép otthonról.

A kezdetek.

Volt egyszer egy igen könnyű és nagyon szórakoztató meló. A feladat egy kétszobás lakásból kialakított iroda költöztetése volt, ahol három korosabb hölgy dolgozott. Ha nincsenek ott, akkor nagyjából másfél óra alatt összepakolunk és leviszünk mindent a teherautóba, majd egy óra alatt kipakolunk az új helyen.

Viszont ott voltak, és így minden egyes bútor felett kupaktanácsot ültek – vagyishogy álltak - hárman, hogy eldöntsék, az adott darabot elvigyük, ott hagyjuk vagy kidobjuk. Ráadásul nem voltak összepakolva, így még a végén rájuk is várni kellett.

Az már csak a hab volt a tortán, hogy amikor a munka végeztével már elindultunk leadni az újrahasznosító-telepre a kiselejtezett dolgokat, akkor felhívtak, hogy egy asztalt mégsem tartanak meg, és kanyarodjunk vissza érte. Így szépen lecsorgott az egész nap, mi meg –Jakob, Janek és én- köszöntük az extra órákat.

Hétvégi meló, szombat és vasárnap, természetesen pluszpénzért. Jellemzően ki kell érdemelni, hogy valakitől megkérdezzék, hogy szeretne-e hétvégén dolgozni, hiszen többen akarnak így extrát keresni. Ez a hétvége kivétel, mert most egy elmaradást kell pótolni.

Az eredeti tervben az szerepelt, hogy három nap tizenkét fővel lebonyolítunk egy öregek otthona átköltöztetést „tokostúl-vonóstúl”, de csak hat főt tudott a cég prezentálni hétköznaponként. Ennek egyik okáról korábban már írtam, de az év eleji csúszásokba közre játszott az is, hogy az öt fős, sofőrök alkotta „lengyel légió” csak hétfőn tér vissza és veszi fel a munkát, a logisztikai vezető –ő osztja be az embereket és a teherautókat a különböző munkákra- legnagyobb örömére.

Az öregek otthona amúgy négy emeleten volt megtalálható egy nyolcemeletes épületben, emeletenként nyolc-tíz szobával, amelyekben volt konyha rész és vizesblokk. Az idős emberek tulajdona mellett a dolgozók felszereléseit is vittük, az utolsó szögig. Az idősek otthonát látva elgondolkoztam Petőfi szavain, hogy „párnák között, ágyban…”. Igaz minden kedd délután van bingó sorsolás, a harmadik emeleti társalgóban!

Egy kis képzavarral élve: előre elárulom, hogy a 2015. év igen jól sikerült, céges szempontból. Ha valakinek elkerülte volna a figyelmét, e blog az egy ével korábbi történésekről szól, így itt most még 2015 januárja van. Elnyertünk sok nagy projektet (többek között önkormányzat, adóhivatal, munkaügyi központ, TB), így –áprilistól és májustól eltekintve- ki sem látszottunk a melóból egész évben.

Ez sokszor azt eredményezte, hogy kevesebb ember jutott egy melóra, mint amennyit korábban megszoktunk, valamint igen sokat dolgoztunk a hétvégéken is. Én például a hedeni városrész „tanácsi” épületében kezdtem meg a munkát, ahonnét felújítás miatt átmenetileg kiköltözött a hivatal. Három napunk volt rá, összesen hat fő részvételével. Egy ilyen melón tavaly legalább 10 fővel jelentünk meg. Most az egyik napra kaptunk egy külsős cégtől plusz két főt, de legalább nem kezdőket, hanem olyanokat, akik már korábban is dolgoztak a logisztikai bizniszben.

Hogy indul Svédországban az év? Jól, mert itt január 6-ika piros betűs a naptárban, így munkaszüneti napot jelent. Gyakorlatilag ez után indul a „munka újév” erre felé, hisz szinte mindenki szabin van vízkeresztig. Nem is kellett nekünk sem felvenni a munkát addig, úgyhogy csak vegyétek nyugisra (ta det lugnt, ahogy a svéd mondja)  a legközelebbi bejegyzésig. Addig is BÚÉK!

Sok időm nem volt írni mostanában, mert annyi a munka, meg járni kell a svéd nyelvoktatásra is, na meg a család, de most kiemelek párat a legjobb 2014-es történések közül, amelyek az év során kimaradtak.

Az például muris volt, amikor két sofőr –akiknek a feladatuk a vezetés mellett, hogy bepakoljanak a raktérbe- közösen pakolt egy teherautót és nézeteltérés támadt közöttük azon, hogy az utolsó darabokat hogyan is kellene beforgatni, hogy minden elférjen. Az egyikük ugyanis egy öreg svéd (akiről korábban már írtam), míg másikuk egy heves vérmérsékletű olasz volt. Öt perc után előbbi nyelt egyet, miközben majd felrobbant, és ráhagyta a taljánra (ez a csendben tűrés igazi svéd tulajdonság).

Aztán ott volt a meló (suliköltöztetés), ami gyakorlatilag abból állt, hogy fociztunk egy tornateremben. Volt kapura lövés kapusnak, három a három elleni futball, és egy olyan játék, hogy csak a levegőből lehetett golt lőni, úgy, hogy azt egy passznak kellett megelőznie. Aki kapusként kapott három gólt, az kiesett. Eközben mások a matracokon aludtak.

Nehéz dolgok

Persze a költöztetés nem csak csupa móka és kacagás. Volt olyan gép egy iskola technika termében, melynek megemeléséhez az egész csapat oda volt rendelve és csak együtt tudtuk megemelni, fél óra próbálkozás után. Név szerint a hősök: Mikel, Jánek, Sztéfán, Dávid, Fábian, Számpáj (róla már esett néhány szó) és én.

Vagy amikor egy nagy fehér táblát szereltünk fel egy iroda konferenciatermében, srégen, miközben a tábla alá felfúrt ceruzatartó vízszintesen állt. Elég szembetűnő volt a malőr a székekből nézve. Végül is úgy oldottuk meg, hogy a ceruzatartó konzol jobb oldalát feljebb emeltük egy kicsit.

De volt olyan is, hogy egy lépcsőn kellett felvinni egy rakás asztalt és irodabútort, amelynek a végén az  ajtó rányílt a lépcsőre. A lépcső korlátja meg üvegből volt, ráadásul még építés alatt is állt, festők dolgoztak rajta, de a helységben ügyködtek még villanyszerelők és légkondisok is.

Egyszer meg a raktárunkból vittünk vissza egy lakásba dolgokat. Már az elején megismertem az írásomat a kartonokon, ami azt jelentette, hogy ott korábban ott voltam, amikor összepakoltunk mindent és elszállítottuk az raktárba. Viszont nem tudtam felidézni, hogy melyik korábbi melóról van szó. Azután a száz kilogrammos, antik, tömör fa komódról azonnal beugrott…

Amikor kisüt a nap

És, hogy milyen egy költöztetős álommeló, (már ha nem focizunk)? Minden bútor gurítható, szélesek a folyosók és az ajtók, a kartondobozok nem nehezek. A lifttől néhány méterre rögtön  autóparkoló van. Ilyen hely volt egy gyógyszercég irodája, ahol délelőtt tortát és tejszínhabot, délután meg szendvicseket és forrócsokit kaptunk. Ja és ez közvetlenül a tengerparton, miközben végig sütött a nap.

Volt, hogy egy Kínából hazaköltöző család dolgait pakoltuk le egy konténerből olyan városrészben –név szerint Hovås-ban (ejtsd: huvósz)-, ahol nem ritka a húszmilliós ház sem. Ez Göteborg tengerparti része, a természet lágy ölén, kertvárosi hangulattal, kacskaringós kis utcákkal, dupla garázsokkal. Természetesen az ár koronában értendő. Forintosításhoz 33-al lehet szorozni.

Volt, hogy -amikor hazafelé menet leszálltam a villamosról- esett. Elmentem a tér sarkába álló biciklimhez, ott pedig már nem, majd tíz métert haladva kiértem a napsütésbe. Végig a felhőkkel a hátam mögött tekertem hazáig, és száraz maradtam. A munkába jövet-menetről jut eszembe, hogy itt október közepén jön el az az időpont, amikor reggel hétkor már sötét van. Persze ez még semmi. Az igazi ilyenkor, december végén van, amikor a 8 órás kezdés még töksötétben zajlik, mert fél kilenc körül virrad reggel.

Polski vengri dva bratanki

Egyszer az egyik lengyel pacalt ebédelt, amit dunsztosüvegben árulnak a lengyel boltban. És ha már a lengyelek, akkor nem lehet, hogy ne tegyek arról említést arról az időszakról, amikor a Sierra Leone-i kollégát tanították lengyelül. Az oktatás több napon keresztül folyt és sok boldog percet okozott mindenkinek, aki hallotta.

Amúgy Hovås-ban egy fiatal macedón sráccal dolgoztam együtt, aki versenyszerűen futballozik. Meg is kérdezte, hogy nem ismerek-e focimenedzsereket otthon, mert szívesen leigazolna hozzánk. (És hol voltunk 2014-ben még az EB-től!)

Na, BÚÉK!

Egy kellemes emlék 2014-ből.

Ezen a napon csak délután dolgoztam, Göteborg egyik ikónikus épületében, a harminc  emelet magas Gothia Towersben üzemelő, és a 22-ik a 29-ik emelet között megtalálható szálloda frissen renovált szobáiba vittünk fel (természetesen lifttel) rengeteg ágyat az alagsori parkolóba beálló kamionból, valamint hajszárítókat, vasalókat, vállfákat és lámpákat hordtunk szét és helyeztünk el az előírt kinézeti terv szerint, Tonnüvel, Számuellel, Magnusszal, Rafallal, Sefkivel, Kárlosszal és Fábiánnal. (A neveket úgy írom le, ahogy kiejtik itt.)

 A torony másik szárnyán a Lisbergi vidámpark karácsonyi fényei tükröződnek.

Korábban írtam -itt újra elolvashatjátok-, hogy az elején milyen nehéz volt kiismernem magam a helyi liftekben. (Ugye a "vidd fel fiam ezt a szekrényt a másodikra" problémakör.)

Például itt van ez: 

Vagy ez:

Ez nem túl bonyolult, viszont nagyon tetszik a dupla nulla:

És van, ahol egyszerűen hiányzik egy emelet:

Amúgy a jó Isten áldja azt, aki feltalálta a liftet, mert a hétvégén a göteborgi egyetem egy épületéből költöztettük ki az oktatókat -akiknek csak könyvük, papírjaik és nagy íróasztalaik voltak-, ahol nem volt lift csak három emelet, meg rengeteg lépcsőfok...