2014.06.17.
Elaludtam. Már a második munkanapomon. Sikerült rosszul beállítani az ébresztőt –fél nyolcra a fél hét helyett- előző este, így igen csak kapkodósan indult a reggel. (Még szerencse, hogy a feleségem hét körül felébredt és ébresztett.) Megettem egy üveg heringet -125 gramm heringtörzs édes- mustáros szószban, az egyik kedvencem-, főztem egy adag rizst, meg kisütöttem vékonyra szelt csirkemellet. Megittam egy csésze kávét, majd teljes erőből tekertem 19 percen át, és így csak két percet késtem.
Annyit tudni kell, hogy akkoriban a város keleti végében laktunk, így amikor biciklivel mentem dolgozni, akkor mindig a centrum felé, azon keresztül kellett menni. Az út egy hosszú, majd egy kilométeres lejtővel indult. Ez a „hozzászokok a hőmérséklethez” szakasz. Ezután hasonló hosszúságú emelkedő következett, a bemelegítő rész. Ezen túljutva a városközpontig végig lejt az út, ami könnyű kis tekerést sejtet, ami igaz is lenne, ha a jellemző szélirány nem a nyugati lenne. Ugyanis Göteborgban gyakran fúj a szél a három méter per szekundumos fuvallatoktól, a hét-nyolc méter per szekundumos szélen át az akár tizenöt méter per szekundumos széllökésekig, így gyorsan rászoktam, hogy az időjárás előrejelzésnél ugyanolyan fontos megnézni a széltérképet, mint az esőjelzést.
A meló ugyanaz volt, mint tegnap, ugyanazokkal az arcokkal, csak ma kevésbé erőlködtünk, mint előző nap. Ez a cigi szünetek számában is megnyilvánult, amelyből volt vagy egy tucat. Az ebédszünet is hosszabbra sikeredett, mint egy óra. Viszont máris bővült a munka repertoár, mert a könyvel megpakolt kartondobozok költöztetése mellett ma már szétszedtünk egy könyvespolc rendszert, amelyre a tanszéknek már nem volt szüksége. A munkatársakkal beszélgetve kiderült, hogy a szomáliaiak szeretik a tevehúst. Tofi egyből azt tudakolta Abditól, hogy ha lehetne kapni itt tevehúst, venne-e. Az igenlő válasz után már ment is a számolgatás, hogy miként és hogyan lehetne ebből pénzt csinálni, hiszen kelet-afrikaiak szép számmal élnek Svédországban. Hiába na, a nagy bizniszt itt is keresik, nincs ez máshogy sehol a világon. Este megnéztem egy élvezetes nulla nullás meccset, a Brazília-Mexikót.
Napi tanulság
Már a mai nap szembesültem vele, hogy a svédeknél máshogy megy a liftekben a számozás, mint nálunk. Otthon ugye általában 0, 1, 2, 3 stb., netán még -1,-2, ha van lefelé is. Na, itt ott kezdődik, hogy a bejárat szintjét jellemzően E-vel jelölik és zöld színnel kiemelik a kapcsolósorból. Azzal folytatódik, hogy ők nem emeletekről beszélnek, hanem szintekről, így az zöld E után, ha az a földszint (és ennek még lesz jelentősége) a kettes következik, ugye mert ami Magyarországon az első emelet, az Svédországban a második szint.
A helyzetet csak bonyolítja, hogy Göteborg nem egy alföldi város, hanem sziklákra épült, így van, hogy ha az utcáról bemész valahova, akkor az már az épület második, vagy harmadik emelete. Emellett szinte mindenhol van pince is, amelyet K-val jelölnek (mert a pince leírva källare, kiejtve selare), így egy átlagosnak mondható épületben bármikor fogadhat a liftben a következő gombsor, úgy, hogy az ember a bejárat szintjét gondolja a földszintnek: K, 1, E, 3, 4, 5. Azt tehát nehéz volt megszokni, hogy csak egy emeletet kell menni sokszor, amikor elküldtek a harmadikra. Bele is telt egy kis időbe, míg minden világossá vált és határozottan mertem gombot nyomni egy liftben. És akkor még nem beszéltem a két oldalra nyíló liftekről és a fél szintekről.
