Dél van, gyönyörű napsütésben várjuk, hogy az ügyfél megjöjjön, és aláírásával igazolja, elvégeztük a megrendelt munkát. Mivel ebédelni mentek, legalább egy fél órát fogunk várni rá, amit nem szoktunk bánni, mert fizetik, hogy várjunk. Most viszont nem vagyunk boldogok. Sőt, alig várjuk, hogy mehessünk már. Egy drogosokkal, alkoholistákkal foglalkozó szervezet szálláshelyén vagyunk ugyanis, ahol nagyjából húsz lakásban élnek az erre rászoruló függők.

Amíg mi várunk, elkezd ébredezni a telep. Délelőtt szinte semmi mozgás nem volt, de most már jönnek-mennek a lakók, az egyik lakásból rock and roll szól. Ami fura itt, hogy arra számítottam, hogy majd korombeliekkel fogok találkozni. Otthon szerintem a drogos kapcsán leginkább fiatalokra asszociálunk. Itt viszont szinte mindenki ötven év körüli, vagy még idősebb. (Legalábbis ilyennek látszanak.)

Az egyiküket költöztettük ma ki, akinek a dolgait elszállítjuk raktározásra. Arra gondolok, hogy lemondtak róla a szervezetnél, és kipaterolják, amin annyira nem csodálkozom. Nehéz leírni azt a gusztustalan körülményt, ami reggel fogadott minket. A lakásban bűz és szemét mindenhol. Alig bírtunk bemenni, annyira fel volt halmozódva minden a padlón.

A konyhapult púpozottan tele mosatlanul otthagyott étkészlettel, a földön ruhák, elektronikai berendezések és minden egyéb kacat szanaszét. És mindenhol mocsok. Volt, hogy öklendeztünk a szagtól.  A szomorú az egészben, hogy úgy tűnt, valamikor egy kislány is élt itt. Valószínű, hogy ő az anyjával már korábban lelépett, és csak a fater maradt. Ő viszont nem takarított még az idén, az biztos.